Az orosz elnök a jelek szerint parancsot adott a csapatainak, hogy a háború első évfordulójához közeledve “a legtöbb szektorban” nyomuljanak előre Kelet-Ukrajnában, de a brit hírszerzés szerint erői csak nehezen tudnak döntő áttörést elérni. Putyin várhatóan február 21-én mond beszédet a háborúról.
Putyin tavaly február 24-én indította el Ukrajna teljes körű invázióját. Bár Oroszország némi haladást ért el a keleti Donbasz régióban, az ukrán ellenállás és az ellentámadások meghiúsították a komolyabb áttörést. Az elmúlt napokban kiderült, hogy az új orosz offenzíva főként Bahmut városára fókuszál.
Ukrajna is újabb orosz támadásra számít a háború első évfordulóján. Közben a Kreml megerősítette, hogy az orosz elnök február 21-én, három nappal az évforduló előtt nagyszabású beszédet tart.
A brit védelmi minisztérium a konfliktusról szóló napi hírszerzési jelentésében közölte: “Oroszország célja valószínűleg az, hogy visszafordítsa az ukrán erők 2022 szeptember-novembere során elért sikereinek egy részét: reális lehetőség, hogy közvetlen céljuk a Zserberec folyóig történő nyugati előrenyomulás”.
London szerint a Wagner zsoldoscsoport “szinte biztosan” elért kisebb sikereket a donbaszi Bahmut északi peremén, beleértve Kraszna Hora falut is, de a szervezett ukránok továbbra is védekeznek a térségben. “A várostól déli irányba tartó taktikai orosz előrenyomulás valószínűleg kevés előrelépést ért el” – közölte a minisztérium, hangsúlyozva: “Összességében a jelenlegi műveleti kép azt sugallja, hogy
Nem lát orosz áttörésre lehetőséget a brit vezérkar volt főnöke sem. Sir Richard Barrons tábornok a BBC-nek azt mondta, bár az orosz erők nem kímélték sem az emberanyagot, sem a lőszert, valójában semmi jele annak, hogy Oroszország megtanult volna alkalmazkodni és “másképp harcolni” a közel egyéves háború után. Ehelyett Moszkva még mindig “hatalmas mennyiségű embert használ el arra”, hogy “néhány méternyi területet nyerjen”.
A NATO főtitkára is arra figyelmeztetett a szervezet kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján, hogy Vlagyimir Putyin nem a békére, hanem “éppen ellenkezőleg, újabb háborúra, újabb offenzívákra és újabb támadásokra készül.” Jens Stoltenberg szerint Putyin két stratégiai hibát követett el: “Alábecsülte Ukrajna népének és fegyveres erőinek erejét és bátorságát, és alábecsülte a NATO és partnerei egységét és elszántságát.”
Hangsúlyozta, hogy a NATO példátlan támogatást nyújt Ukrajnának, és a nyugati szövetség “addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges”.