Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében – jelentette be a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő, kétnapos tanácskozása előtt.

Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte: mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert emészt fel, növelni kell a lőszerek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozása által.

Mivel nincs jele annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a békére készülne, folytatni kell Ukrajna támogatását többek között logisztikai segítségnyújtás által, valamint muníció és üzemanyag biztosításával, hogy a megtámadott ország eredményeket tudjon elérni a harctéren. A szövetségnek pedig a védelem fokozására, a létfontosságú infrastruktúra védelmére kell összpontosítania – közölte a NATO-főtitkár, aki szerint „a valóság az, hogy már látjuk a kezdetét” egy új orosz offenzívának Ukrajnában.

Vlagyimir Putyin elnök „több ezer és ezer katonát küld”, „nagyon magas áldozatszámot” vállalva, „nagy veszteségeket” vállalva, de nyomást gyakorol az ukránokra – mondta Jens Stoltenberg.

A NATO főtitkára szerint Oroszország a minőségi hiányt mennyiséggel próbálja kompenzálni, és ez rávilágít arra, milyen sürgős a nyugatnak Ukrajnát további fegyverekkel ellátni. Minél gyorsabban lehet ellátni Kijevet fegyverekkel, lőszerekkel és pótalkatrészekkel, üzemanyaggal, annál több életet lehet megmenteni – mondta.

Minden eddiginél nagyobb ütemben esnek el az orosz katonák Ukrajnában, egy teljes orosz dandár megsemmisülhetett Vuhledarnál. Gyina Hapajeva szociológus-történész szerint a Kreml hivatalos világképe az apokaliptikus halálkultusz lett. (Guardian, MTI)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *