Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető – aki a 2020-as választáson Aljakszandr Lukasenkával szemben elindult, majd az elcsalt választás után külföldre menekült – elítélte Szijjártó Péter minszki látogatását.
Az AP amerikai hírügynökség szerint azt mondta: „Akkor, amikor egy Nobel-békedíjast perbe fognak, újságírókat kínoznak meg, és orosz katonákat képeznek ki, mielőtt Ukrajnába küldik őket harcolni, az efféle cselekedetek elfogadhatatlanok.” (A koncepciós perbe fogott, Nobel-békedíjas Alesz Bjaljacki a zárt tárgyalásán az utolsó szó jogán azt mondta: Lukasenka politikai döntést hozott arról, hogy szétzúzza és elpusztítja a fehérorosz civil társadalmat.)
Cihanouszkaja a Twitteren pedig azt írta: „A minszki illegitim rezsim a fehéroroszok elleni szörnyű bűnökben és az orosz háborúban való közreműködésben bűnös. Hogyan barátkozhat a magyar külügyminiszter a minszki bitorlóval? Ez még több bűncselekményhez és büntetlenséghez vezethet. Az EU-nak egységesnek kell maradnia, és elszigetelten kell tartania a rezsimet.”