Korábban már írtunk arról, hogy egyelőre megúszhatja a börtön a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Sz. Szilárd. A férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, ahol a szakértők vizsgálják az elmeállapotát.
Most a TV2 Tények című műsora számolt be arról, hogy a vizsgálat még mindig tart. Mint írták: Sz. Szilárd azért tartózkodik jelenleg is elmegyógyintézetben a börtön helyett,
mert állítólag korábban mentális problémákkal küzdött.
.
A Tények információ szerint a januárban letartóztatás alá helyezett férfit, feltehetőleg továbbra sem engedik ki az elmegyógyítóból. Így a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta letartóztatásának meghosszabbítását, egyelőre nem kerül a rácsok mögé.
A Főügyészség szóvivője, Kovács Katalin arról tájékoztatta a Tényeket, hogy jelenleg szakértői vizsgálatok vannak folyamatban a brutális esettel kapcsolatban. Mint mondta, Sz. Szilárd elmeállapotát folyamatosan vizsgálják, és eddig csak annyit állapítottak meg, hogy a gyanúsított kábítószer, egész pontosan valamilyen biofűhőz hasonló anyag hatása alatt lehetett a támadás idején. A szakértők arra keresik jelenleg a választ, hogy a drog, vagy a korábbi mentális betegsége miatt kezdett ámokfutásba Sz. Szilárd.
Az általa meggyilkolt Baumann Péter másfél héttel ezelőtt töltötte volna be a 30. életévét. A fiatal férfit január végén temették él, és posztumusz rendőr főhadnaggyá nevezték ki.
(Borítókép: Mécsesek égnek Baumann Péter főtörzsőrmester emlékére a XI. kerületi rendőrkapitányság előtt 2023. január 13-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)