Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowl-ra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)
Olasz sajtóbeszámolók szerint a Freiburg és a Lazio megegyezett egymással a magyar válogatott támadója, Sallai Roland klubváltásáról, amelyhez már télen is közel álltak, de úgy tűnik, hogy nyáron valósulhat meg.
Az Il Messaggero nevű lap információi szerint a Lazio jelenlegi sportigazgatója, Igli Tare megállapodott a Freiburggal Sallai Roland átigazolásáról. A lap azonban felhívta rá a figyelmet, hogy az átigazolás létrejöttének fontos szegmense, hogy mindenekelőtt Tare nyáron lejáró sportigazgatói szerződését megújítsa a csapat, addig azonban nem igazolhatnak új játékost.
Sallai tavaly év végén menedzsert váltott, azóta az olasz Alessandro Lucci ügynökségének a tagja, amely kulcsszerepet játszott többek között Matías Vecino Lazióba igazolásában is. A találgatások szerint a váltás hátterében állhatott, hogy Sallai szeretné elhagyni Németországot és egy olasz vagy spanyol csapatnál kikötni – korábban a rómaiak mellett a Fiorentina és a Sevilla érdeklődéséről is lehetett olvasni.
A forrás úgy tudja, hogy Sallaival középcsatárként számolnak és idővel a Lazio gólrekordere, Ciro Immobile utódját látják benne, aki még mindig kiváló formában játszik, de egyre többször bajlódik sérülésekkel.
A 25 éves magyar támadó a Bundesliga idei szezonjában sokáig harcképtelen volt egy csúnya sérülés miatt, tíz bajnokin lépett pályára, gólt még nem szerzett. Sallai azt megelőzően az előző idényben négy, a 2020-2021-es kiírásában pedig nyolc találatot szorgoskodott össze.
A Lazio története során kétszer, 1974-ben és 2000-ben volt olasz bajnok, emellett hétszer nyerte meg az olasz kupát, ötször az olasz szuperkupát, 1999-ben pedig a KEK-et és az európai Szuperkupát hódította el.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Bochum-Freiburg bajnokin a hazaiak győzelme 3.10, a döntetlen 3.70, a vendégsiker 2.18-szoros szorzóval fogadható. (x)