Beigazolódott a lakók gyanúja, hatalmas robajjal jár a recski bánya újraindítása, pénteken két hatalmas robbanás rázta meg a települést.

Hiába nem újdonság a Recsken élők számára a településen működő valamilyen bánya okozta zaj, porterhelés most azonban nem a házaktól távol, több ezer méterre találhatók a bányák, mint régen, hanem közvetlenül a házak közelében, a település közigazgatási határain belül nyitották meg az új bányát. 

Emiatt a helyiek körében már a megnyitásakor hatalmas felháborodást keltett az ügy, a  lakosok a bánya beomlásától és zajától félnek, annak üzemeltetéséről pedig meg sem kérdezték őket.

Ez a félelem hágott tetőfokára pénteken, amikor is az első kőzetjövesztő bányarobbantást végrehajtották. A bányát üzemeltető vállalkozó ugyanis megígérte a környéken élőknek, hogy az első robbantáskor ő maga is ott lesz a lakosokkal, hogy együtt éljék át azt, hogy mire számíthatnak a jövőben, az ígéret betartása azonban elmaradt – derül ki az LMP közösségi oldalára feltöltött videójából. Emiatt lakosok a robbanást követően a hatalmas robaj hallatán az utcára rohantak félelmükben, sőt egyesek a történtek után egyedül aludni sem mertek . 

Emiatt az LMP helyi civilekkel közösen tiltakozik a bánya üzemeltetése ellen, és egyben arra kéri Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy látogasson el a helyszínre, hogy ő maga is megbizonyosodhasson arról, mi történik Recsken, és válaszoljon az aggódó lakosok kérdésire. 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *