Csütörtökön észlelték először a pénteken kilőtt azonosítatlan repülő tárgyat Alaszka légterében, közölte az amerikai védelmi minisztérium.
Mielőtt elpusztították volna, F-35-ös vadászgépekkel győződtek meg róla, hogy nem repülőgépről van szó, és nem utazik rajta ember. Arra jutottak, hogy a tárgy nem képes manőverezére, de nem tudják, pontosan milyen eszközt lőttek ki, és köze lehet-e az egy hete megsemmisített kínai kémballonhoz.
A repülő tárgy maradványai a kanadai-amerikai határmenti befagyott vizekre zuhantak, és a roncsokat részben már be is gyűjtötték, így hamarosan további részletekre derülhet fény.
A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken azt mondta, azért lőtték ki az ismeretlen eszközt, mert a polgári légi közlekedést is veszélyeztette. (Reuters)