Mához két hétre már Bahreinben fog tesztelni a Forma-1-es mezőny, tehát egyre közelebb kerülünk az új szezonhoz. Ennek apropóján a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner beszélt a várakozásairól az Auto Motor und Sportnak.
Horner óvatosan fogalmazott, viszont utalást tett arra, hogy a középmezőnyből a konstruktőri hetedik helyen végző Aston Martin is felemelkedhet, rajtuk kívül a McLarenről és az Alpine-ról tett említést.
Még több hír:3 év után újra lesz női versenyző a Forma-3-ban – hivatalos
„Sosem lehet tudni, az Alpine sokat fejlődött a szezon második felében. Az Aston Martin… folyamatosan azt halljuk, hogy nagy számokra számítanak, szóval nehéz megmondani, mi lesz a sorrend.”
„Az is lehet, hogy a McLaren nagyon betalál idén. Az viszont elkerülhetetlen, hogy a mezőny közelebb fog kerülni egymáshoz a stabil szabályok miatt.”
Az élmezőny tekintetében nem fogalmazott meg konkrétumokat Horner, csak annyit mondott, hogy mindig erősek a riválisaik:
„A Ferrarinak persze nagyon jó autója volt tavaly, és idén is keményen harcolni fognak. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes vissza fog térni a borzalmas évük után. Szóval majd meglátjuk, mi lesz, de erősek lesznek a riválisaink” – fogalmazott Horner.
Mindeközben komoly viták folynak arról, hogy a Red Bull-Ford újoncnak fog-e számítani az új motorformula kapcsán, erről Olaszországból érkeztek érdekes hírek.