Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowl-ra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)
A 49 éves szakember irányításával a Dunaújváros húsz tétmérkőzésen tizenhárom győzelmet ért el, a csapat jelenleg a harmadik helyen áll az NB III Közép csoportjában, négy ponttal lemaradva a feljutást jelentő első helytől.
A klub nem indokolta döntését a Facebook-posztban, azonban Dobos Barna, az együttes ügyvezető igazgatója a duol.hu-nak adott interjújában elismerte, hogy a fejér-megyei csapat anyagi gondokkal küzd, ezért újra kellett gondolni a tavalyi elvárásokat. Dobos elmondta, hogy a Dunaújvárosnak tartozásai vannak több játékos, és a szakmai stáb felé is, ezért az érintettek hamarosan távozni fognak.
Horváth pályafutása során a Kecskemét, a Paks, a Győri ETO, a Videoton, a Diósgyőr, a Balmazújváros és a Szombathelyi Haladás csapatát is irányította. A tapasztalt tréner a Dunaújváros FC előtt a Budapest Honvédot szakmai munkáját vezette, egészen 2022. január harmincegyedikei elbocsátásáig.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Vasas-Újpest bajnokin a hazaiak győzelme 2.70, a döntetlen 3.30, a vendégsiker 2.65-szörös szorzóval fogadható. (x)