Beperelték Meghan Markle-t és Harry herceget!
A házaspárnak a hercegné nővére, Samantha Markle miatt kell bíróság elé állnia.
A nő még évekkel ezelőtt indított rágalmazási pert, ami ellen Meghan Markle próbált fellebbezni, de az indítványt elutasították többször is, ezért kell bíróság elé állnia – írja a Page Six.
A két testvér hosszú ideje nem ápolt jó viszonyt, de az igazi problémák azután kezdődtek, hogy 2021-ben lement a híres Oprah Winfrey interjú, ahol Meghan és Harry arról vallottak, hogy mit éltek át a királyi családban.
A nő szerint Meghan Markle több dologban is hazudott az interjú alatt: az egyik, hogy a hercegné letagadta a testvéreit.
A tárgyalásokra még a nyár előtt sor kerülhet, de egyelőre konkrét dátumot nem tűztek ki.
Samantha Markle 75 000 dolláros kártérítést követel, mert szerinte a féltestvére az egész világ előtt megalázta.
Meghan Markle-nek előzetesen válaszolnia kellett volna 38 kérdésre, de ő és az ügyvédjei megtagadták ezt a kérést. A kérdések között szerepelt az is, hogy Erzsébet királynő rasszista volt-e.
Harry hercegnek szintén felelnie kell majd a bíróság előtt, hiszen együtt adták az interjút.