Az Európai Néppártba tartozó több párt sem elégedett az utóbbi időben a pártcsaládot vezető Manfred Weber munkássága. Aggályosnak tartják Weber kétszeres fizetését, melyet többek szerint nem egyeztetett a párttal, és az sem tetszik nekik, hogy a párt előzetes megkérdezése nélkül tárgyalásokat folytatott Giorgia Meloni új olasz miniszterelnökkel egy esetleges európai uniós együttműködés reményében. Weber helyzete viszonylag ingatag, ugyanis csak két erős szövetségese van a párton belül, és ha az egyik bukik, könnyen ő is vele bukhat.

Az Európai Néppárt több politikusa szerint is aggályos a pártcsaládot vezető Manfred Weber vezetői stílusa, és egyoldalú együttműködési kísérletei a szélsőjobbos olasz miniszterelnökkel, Giorgia Melonival. Az is sokaknak szúrja a szemét, hogy Weber dupla fizetést kap a Néppárttól: egyszer mint elnök, egyszer pedig mint a Néppárt Európai parlamenti frakcióvezetője. Mindennek a tetejébe még politikusi munkájának eredményességét is megkérdőjelezik, mert nem túl sok mindent tud felmutatni az Európai Parlamentben vagy a pártcsaládon belül elért eredményként.

Egy néppárti politikus az Euractivnak arról beszélt, hogy a párton belüli feszültség egyre nagyobb, miután Weber több alkalommal is úgy nyilatkozott a sajtónak, vagy tett lépéseket bizonyos ügyekben, hogy előtte nem egyeztetett a párt vezetőségével. Erre az egyik legjobb példa a közelmúltban Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalása volt. 

Weber szeretné bevenni a szélsőjobb Olasz Testvérek pártját a Néppártba?

Weber január ötödikén találkozott Melonival Rómában, ahol egy lehetséges uniós együttműködésről tárgyalt vele. Ez “erős” reakciót váltott ki a Néppárt egyes pártjaiból, leginkább a Weber hátországának számító, befolyásos német mérsékelt jobboldalból. Egy, a Néppárton belül az ügyre rálátó forrás szerint Weber a találkozóról “sem nem egyeztetett, sem nem beszélt” a Néppárton belül.

A Meloni vezette szélsőjobb párt, az Olasz Testvérek az Európai Konzervatívok és Reformisták pártszövetségéhez tartoznak. És míg az olasz kormánykoalíciót alkotó három párt közül a Forza Italia a Néppárthoz tartozik, a másik két párt, a Liga és Meloni pártja “abszolút nem összeegyeztethetőek a Néppárttal” – tette hozzá a forrás.

“Egyértelmű többségben vannak azok, akik ellenzik a Melonival való együttműködést” – mondta el a politikus, hozzátéve, hogy bármely ilyen politikai döntés előtt a párt beleegyezésére volna szükség.

“Nincs rá ok, hogy az olasz kormánykoalíció másik pártjaival is együttműködésre lépjünk az Európai Parlamenten belül, főleg, míg azok nyíltan olyan Európa-ellenes pártokkal működnek együtt, mint a német AfD” – mondta el Jürgen Hardt, a német CDU-CSU pártszövetség külpolitikai szóvivője.

Egy lehetséges Konzervatívok-Néppárt közeledésről a Weber közeli szövetségesének számító, a Néppárt főtitkári pozícióját betöltő Thanaszisz Bakolasz görög politikus nemrég a Politico-nak úgy nyilatkozott, hogy “nyitva hagyják a lehetőséget” az ügy előtt. A múlt héten azonban a német Dpa hírügynökség szerint a CSU vezetője, Markus Söder Münchenben “hosszas megbeszélést” folytatott Weber-rel, ahol egyértelműen közölte vele, hogy nem támogatja az ilyesféle törekvéseket.

Két fizetést is kap, de erről sem egyeztetett a pártvezetéssel

Weber 2022 május 31-én lett az Európai Néppárt elnöke, amiért külön juttatásban részesül. Mindemellett fenntartja a Néppártban betöltött frakcióvezetői posztját is az Európai Parlamentben, amiért szintén fizetést kap. Az Euractiv-nak nyilatkozó néppárti politikus szerint a dupla fizetésről senkivel sem egyeztettek – ennek azonban ellentmond a Néppárt egyik szóvivőjének nyilatkozata.

“Az elnök jövedelmezését a Néppárt elnöksége 2022 szeptemberében, a küldöttek gyűlése pedig 2022 novemberében, lisszaboni találkozójukon hagyták jóvá” – mondta a szóvivő a lap megkeresésére, hozzátéve, hogy “a havi, adózás előtti összeg jelentősen kevesebb, mint 20 ezer euró (7,7 millió forint).” 

Ugyanez a szóvivő megerősítette azt is, hogy szintén ez a két testület hagyta jóvá Thanaszisz Bakolasz főtitkár fizetését is. Bakolasz a jelenlegi görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz korábbi tanácsadója, akit júniusban neveztek ki a Néppárti pozícióra. Egy néppárti politikus azonban nem egészen így emlékszik a történtekre: szerint az elnökséget csupán tájékoztatták arról, hogy a főtitkár és az elnök fizetése ennyi lesz, arról sem szavazás, sem egyeztetés nem volt, és emlékei szerint a lisszaboni gyűlésen sem volt téma a két vezető fizetése.

Még a nyáron meggyengülhet Weber párton belüli pozíciója

Webernek jelenleg két erős szövetségese van a Néppárton belül: a görög miniszterelnök és az osztrák kancellár, Karl Nehammer.

“Sok függ attól, hogy mi lesz a görög parlamenti választások eredménye a nyáron. Ha Micotákisz veszít, akkor Weber elég kellemetlen helyzetbe kerül” – mondta a politikus. 

Görögországban nyáron tartják a parlamenti választásokat és bár Micotákisz pártja egyelőre vezet a felmérések szerint, az új választási törvény miatt nehéz megmondani, milyen eredményekre lehet majd számítani. Szinte bizonyos, hogy koalíciós partner nélkül egyik párt sem fog tudni kormányt alakítani – Micotákisz “görög Watergate” botránya miatt azonban nehezen fog tudni partnert találni. A királycsinálónak várt szocialisták már bejelentették: nem fognak csatlakozni a Micotákisz vezette Új Demokráciához.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *