A jelek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak, állapította meg a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport. Arra utaló jeleket, hogy az elnök előzetes tudott, vagy utasítást adott volna az utasszállító lelövésére, nem találtak. A nyomozócsoport szerdán bejelentette azt is, hogy felfüggesztik a vizsgálatot, mivel nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték újabb büntetőeljárások megindításához.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétataláltat. A fedélzeten lévő 283 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár -, és a személyzet 15 tagja életét vesztette. A hágai bíróság tavaly november hozott ítélete kimondta, hogy
az MH17-es járatot egy Pervomajszk község közelében található mezőgazdasági földről kilőtt BUK rakétával találták el. A bíróság négy, tömeggyilkossággal vádolt vádlott közül hármat bűnösnek talált. Mind a hármat életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
A három egykori orosz titkosszolgálati tiszt és egy oroszpárti ukrán szeparatista gerillavezér ügyében hozott döntés szimbolikus, a katasztrófa után azonnal Oroszországba menekültek.