A Ferrari 2007 óta első egyéni világbajnoki címére vadászik Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal. Egy héttel a bemutató előtt azt is bejelentették, hogy az új autójuk neve SF-23 lesz. Bár tavaly mindkét pontversenyben a Red Bull és Max Verstappen mögött végeztek, átlagban a jobb autó a nyári szünetig az övék volt.
Minden csapat szeretne tizedeket faragni a köridőkből, ennek egyik módja a kocsi súlyának a csökkentése, amiben tavaly az Alfa Romeo jeleskedett, csak ők voltak az alsó súlyhatárnál az idény kezdetekor.
A Red Bull tavalyi felzárkózásának egyik fő eleme volt, hogy az év folyamán folyamatosan lejjebb tudták nyomni az RB18 súlyát, ami Verstappennek jobban feküdt, mint Pereznek, de összességében az egész csapatnak jót tett.
A formu1a.uno jelentése szerint a Ferrari 2023-as karosszériája 2-3 kilogrammal lesz könnyebb, mint a tavalyi, ami körönként nagyjából egy tizednek felel meg, azonban a Red Bullnál is csőre van töltve egy könnyített kasztni, amit tavaly már felhasználtak volna, de végül nem volt rá szükség.
Mivel a Red Bull egyelőre még csak a festését mutatta meg múlt pénteken, nem tudni, hogy ők erre a területre összpontosítottak-e és még kevesebbet tudni a Mercedesről, akiknek még komolyabb előrelépést kell tenniük, hogy újra a mezőny elején találják magukat.
Pár hete olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a Ferrari 30 lóerővel lett gazdagabb a tél folyamán, de amikor Fred Vasseur csapatfőnököt szembesítették ezzel a pletykával, jót derült rajta.