Több magyar mentőcsapat is érkezett Törökországba, amelyet két napja rendkívül erős földrengés sújtott. A kutató-mentő szervezetek együttesen már több élő embert is megtaláltak a romok alatt, és közülük néhányat már sikeresen ki is emeltek. A becslések szerint több ezer ember rekedhetett a romok alatt, a mentőalakulatok tovább folytatják a kutatást a földrengés túlélői után. A tragédiának már több mint 9600 halálos áldozata van.

Szerda reggelre már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t. Mukics Dániel elmondta: a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal nyolcórás váltásban.

Hozzátette: a váltásokra a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség. A szóvivő közlése szerint a magyarok egész éjszaka dolgoztak a török–szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. Megérkezésüket követően kedden dél körül kezdték meg a munkát, szerda reggelig 12 túlélőt és 7 holttestet emeltek ki a romok alól.

A magyarok tábora gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc hétszemélyes sátorból áll – közölte Mukics Dániel. Hozzátette: éjjel mínusz 2–3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hivatalos Facebook-oldalán arról számolt be, hogy megérkezett Törökországba a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is. A mentőszolgálat közösségi oldalán azt írta, hogy eddig hat élő embert talált meg a romok alatt, mindegyik emberrel van kontaktjuk. Néhány órával később arról számoltak be, hogy sikeresen kiemeltek egy másfél éves kisgyermeket és nagypapáját. Hozzátették, hogy jelenleg egy 15 éves fiú életéért küzdenek. 

Egyúttal megköszönték a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps Program Koordinációs Főosztálynak és a nagykövetségnek, hogy meghallották a felajánlásukat és profin segítették az útnak indításukat. A mentőszolgálat hangsúlyozta, hogy nem állami mentőszervezetként, hanem saját színekben van jelen Törökországban.

Egyre több embert mentenek ki a romok alól

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében közölte, szerda délelőttre már 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban

A tárcavezető azt írta: „éjszaka és reggel is szívszorító hírek érkeztek Törökországból”, a földrengés halálos áldozatainak száma megközelíti az öt és fél ezret, a sérülteké pedig a 35 ezret. A kutatási, mentési munkálatok kritikus fázisba érnek, de még mindig van remény arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt – mutatott rá. Közölte: már hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban.

Köszönjük és nagyra becsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban

– fogalmazott Szijjártó Péter.

A tárcavezető kiemelte: eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak. Hozzátette, hogy szerdán a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben résztvevő magyar kontingens. „Büszkék vagyunk rájuk” – tette hozzá. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, csakúgy, mint az a 18 magyar, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik.

Mentőcsapatot repített a Wizzair

A Wizz Air február 7-én, kedd este egy 20 fős mentőcsapatot szállított az erős földrengések sújtotta Törökország egyik városába, Adanába. A személyszállító Airbus A321neo repülőgépen a Terrorelhárítási Központ speciális mentési egysége utazott – tájékoztatott a légitársaság közleményben.

Mint írják, az orvosokból és alpintechnikában jártas, felkészült szakemberekből álló csoport a helyszínre érkezve csatlakozik a mentési munkálatokhoz, hogy speciális felszereléseikkel és tudásukkal segítséget nyújthassanak a rászorulóknak.

A légitársaság repülőgépe február 7-én, kedd este 20:00 után hagyta el Budapestet, majd éjfél után sikeresen vissza is érkezett a budapesti repülőtérre. A földrengés sújtotta Törökország megsegítésére az utóbbi napokban jelentős humanitárius összefogás valósult meg, amelyet a légitársaság is támogat a rendelkezésre álló erőforrásaival.

Továbbra sincs magyar áldozata a katasztrófának

Folyamatosan dolgoznak a törökországi földrengés helyszínén a magyar mentőcsapatok és keresőkutyák, és folyamatosan nő a kimenekített emberek száma – erről Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Megerősítette, információik szerint továbbra sincs magyar áldozata vagy sérültje a katasztrófának.

A magyar mentőcsapat létszáma és a keresőkutyák száma folyamatosan nő, és szerencsére a kimenekített emberek száma is – összegzett az államtitkár, aki jelezte: a kimentett emberek számát összesítik, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ad erről tájékoztatást. Menczer Tamás megjegyezte: az ilyen esetekben az „időablak”, amíg van realitása annak, hogy túlélőt lehet találni, nagyon fontos tényező. Az első hét ilyen szempontból kulcsfontosságú.

Megerősítette: továbbra sincs információjuk arról, hogy magyar áldozata vagy sérültje lenne a földrengésnek. 18 magyarról tudnak, aki a földrengés sújtotta területen tartózkodik, a nagykövetség velük kapcsolatban áll, mindenki jól van, komoly segítséget nem kértek, csak kisebb technikai közreműködést. Az államtitkár azt kérte, ha valaki tud olyan magyarról, aki a térségben tartózkodott, jelezze a konzuli szolgálat vagy a nagykövetség telefonszámán, a külügyi tárca honlapján mindkettő elérhető.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy Szíria is kért segítséget. Ott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az oda korábban telepített két klinikai egységet szállította át a földrengés sújtotta térségbe. Kapcsolatban vannak azokkal a keresztény közösségekkel is, amelyekkel korábban is kapcsolatban álltak a Hungary Helps Programon keresztül.

Már több mint 9 ezer halálos áldozata van a földrengéseknek

Ahogy arról az Index is beszámolt, hétfőn Törökországban és Szíriában is földrengések voltak, mindkét országot rendkívül erős földmozgások rázták meg, és több halálos áldozattal jártak. A hivatalos adatok szerint már a 9600-at is átlépte a halottak száma. A rengésben mintegy 11 ezer épület semmisülhetett meg Törökországban és Szíriában. Recep Tayyip Erdogan török elnök három hónapra hirdetett rendkívüli állapotot Törökországban, amelyet két napja sújtott rendkívül erős földrengés.

Hétfőn hajnalban az első, 7,8-as erősségű rengés epicentruma 18 kilométer mélyen volt, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre, amit több, 6-os erősséget is meghaladó utórengés is követett. Majd később újabb hatalmas földrengés rázta meg Törökországot 7,7-es magnitúdóval. A rengés Törökország délkeleti részét rázta meg, amelynek epicentruma Kahramanmaras közelében volt, amely körülbelül 130 kilométerre fekszik Gazianteptől, ahol az első rengés epicentruma volt. Ezt másnap, kedd hajnalban egy 5,6 erősségű utórengés követte. 

Szíriában a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma meghaladta a 2500-at a szerdán közzétett legfrissebb hivatalos adatok alapján, a török hatóságok csaknem  hétezer halottról számoltak be, így a földmozgás már együttesen több mint 9600 életet oltott ki. A két ország hatóságai azt tették közzé, hogy Törökországban 6957, Szíriában 2547 ember vesztette életét a hétfő hajnali földmozgások következtében, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársa szerint félő, hogy az áldozatok száma 20 ezernél is több lehet, mivel a tapasztalatok szerint az ilyen erősségű rengések után a halottak száma az első napok adatainak nyolcszorosa is lehet. Az áldozatokat még mindig mentik a romok alól, egyesek a telefonjukkal próbáltak üzenni a külvilágnak. A romok alatt rekedt emberek hangüzeneteket, videókat küldenek a hozzátartozóiknak, valamint sokszor a telefonjukkal küldik el a tartózkodási helyüket (geolokációjukat), hogy egyszerűbb legyen őket megtalálni és kimenteni.

Több magyar mentőcsapat is jelen van

Magyarországról több mentőcsapat is érkezett Törökországba: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapatán, a Hunor Mentőszervezeten kívül jelen van még a Terrorelhárítási Központ speciális mentési egysége, a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport hét mentőkutyával. Továbbá az Életjel mentőcsoport és a Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a katasztrófa helyszínére.

Mint megírtuk, a keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen. Voltak életjelek, majd magyar idő szerint kedden körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását. A mentőalakulat folytatja a kutatást a földrengés túlélői után. De mentőcsapatot indított még a Katolikus Karitász a Budapest Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltói közreműködésével.

Versenyt futnak az idővel

A mentők versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás, a török belügyminiszter kedden arra figyelmeztetett, hogy a következő 48 óra kulcsfontosságú lesz. Szerdán várhatóan a földrengés egyik epicentrumába, a dél-törökországi Kahramanmaras tartományba utazik Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az államfő elmondta, hogy a 85 milliós országban 13 millió embert érintett a katasztrófa.

Hatóságok szerint már több mint nyolcezer embert szabadítottak ki a romok alól, és mintegy 380 ezren mentek a helyi vezetés által kialakított menedékhelyekre vagy szállodákba. Szíriában a kormányerők ellenőrizte térségben Damaszkusz közlése szerint 1250-re nőtt a halottak száma, 2054-re a sérülteké, míg a lázadók irányította zónában a helyi segélyszolgálatok azt közölték, körülbelül 1300 halottat találtak, és arra figyelmeztettek, hogy mivel még mindig rengetegen vannak a romok alatt, ez a szám vélhetően tovább nő majd. Hozzátették, hogy egyelőre 2600 sérültről tudnak.

(Borítókép: Sertac Kayar / Reuters)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *