A dél-törökországi Iskenderun kikötőjében hétfő óta nagy lánggal égnek a a konténerhajók. Úgy tudni, a tűz egyre csak terjed. Több videó is napvilágot látott az esetről.
A felvételeken látható konténerhajókat raktárként használták. A tűz hétfőn a földrengések után keletkezett, és azóta több száz négyzetméterre kiterjedt. A rengések hatására a konténerhajók összeomlottak, a tüzet még nem sikerült megfékezni. Annak is fennáll a veszélye, hogy a raktár teljesen leég – írja a helyi média.
Iskenderun egy jelentős török kikötőváros a Földközi-tenger keleti részén. Működését a Kahramanmaras tartományban történt földrengések után felfüggesztették.
A The Guardian információja szerint már 4300-nál is több halálos áldozatot követeltek a török–szíriai határtérséget hétfő hajnalban sújtó földrengések. Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársa szerint félő, hogy az áldozatok száma 20 ezernél is több lehet, mivel a tapasztalatok szerint az ilyen erősségű rengések után a halottak száma az első napok adatainak nyolcszorosa is lehet.
Törökország középső részét kedd hajnalban újabb erős utórengés rázta meg, miközben a katasztrófa sújtotta területeken tovább küzdenek a mentőalakulatok a romok alatt rekedt túlélők kiszabadításáért.