Az OTP Csoport a szükséges szabályozói jóváhagyások után sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A felvásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója, ezzel a régió ötödik országában vált piacvezetővé – közölte a cég. A két szlovén leánybank (a Nova KBM és az SKB Bank) most induló integrációs folyamata a tervek szerint kb. 1,5 évig tart majd.

Az OTP Bank 2019 óta van jelen Szlovéniában, akkor az SKB Bank tulajdonosa lett, amit azóta integrált az OTP Csoportba. A második legnagyobb szlovén bankot, a Nova KBM Csoportot most az Apollo Global Management által menedzselt befektetési alapoktól (80 százalék) és az EBRD-től (20 százalék) vette meg. A Summit Leasing Slovenija lízingcég a Nova KBM Csoporttól az eladók, az Apollo Global Management és az EBRD tulajdonába került.

Az OTP Csoport a tranzakció lezárásával 30 százalék körüli részesedést ért el, a betét- és hitelállomány alapján immár vezető pozíciót tölt be Szlovéniában.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *