Az autót nem épp a legszerencsésebb helyen fotózták, ám ez csak az egyik probléma, amivel a modellt betalálták.

Heves vita bontakozott ki a méregdrága Bugatti Chiron Profilée körül, amelyről egy kerékpárúton készítettek fotókat Párizs fölött. A vita még a hatalom legfelsőbb szintjéig is eljutott, hiszen Párizs alpolgármestere is megszólalt az ügyben.

 

Emmanuel Grégoire azt kéri, hogy a kerékpárút nem rendeltetésszerű használata miatt a Bugattit kötelezzék egy 135 eurós bírság megfizetésére.

A modell csillagászati értékkel bír, hiszen a Sotheby’s aukciósház február 1-jei párizsi árverésén 9 792 500 eurót fizettek érte, ezzel pedig a legdrágább árverésen eladott új autó lett.

Nem Emmanuel Grégoire volt azonban az egyetlen, aki reagált a fotózással kapcsolatban. Valérie Masson-Delmotte paleoklimatológus is hallata véleményét, ő leginkább az autó fogyasztására és környezetszennyezésére volt kiakadva.

 

Ebben a tweetben Valérie Masson-Delmotte azért ostorozza az autót és a gyártót, mert a modell 24.8 literes átlagfogyasztással rendelkezik 100 kilométeren, ám azzal vélhetően nincs tisztában, hogy ezek az autók gyakran még ezer kilométert sem közlekednek egy évben, így környezetszennyezési szempontból elhanyagolható tényezőnek számítanak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *