Ismét felerősödtek azok a pletykák, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök testdublőrt használhat egyes megjelenéseikor. Először tavaly tavasszal láttak napvilágot a találgatások. Egy oroszellenes Telegram-csatorna azt állította, testdublőröket helyeztek készenlétbe, hogy szükség esetén helyettesítsék Putyint, miközben az elnök műtéten esik át. Nyáron az a híresztelés terjedt el, hogy az orosz elnököt egy rá megszólalásig hasonlító testdublőr helyettesíthette egy iráni útján.
Simone Malik portréművész, aki különleges arcfelismerő tehetséggel bír, elárulta, mik azok az apró jelek, amelyekből szinte bizonyosan tudható, hogy az orosz elnökből nincs másik.
Malik Putyin arcának kulcsfontosságú részeit, köztük orrát, füleit és ajkát vizsgálta meg. A 42 éves nő Putyin múlt heti, a moszkvai Lomonoszov Egyetemen tett látogatására alapozta megállapításait. Elsőként az orosz elnök fülét, illetve ajkát emelte ki:
Felismerek egy ráncot a fülén, valamint az ajka is nagyon jellegzetes ívet ír le. Már fiatalabb korában is látszott, hogy az ajka egy kicsit balra, lefele hajlik el. Ez különösen akkor szembeötlő, amikor mosolyog. Ez a rész a korral egyre csak rosszabb lett, de még mindig látható
– magyarázta Simone Malik, aki kitért arra is, hogy az orosz elnök egyik fülének íve vastagabb, mint a másik. Mint hangsúlyozta, az orrában sincs változás a fiatalabb énjéhez képest.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonSimone G Malik (@simone_g_malik) által megosztott bejegyzés
Egyes kritikusok megjegyezték, hogy az orosz elnök külseje az utóbbi években megváltozott. A szakértő szerint ez a természetes öregedéssel, illetve vélt betegségének is lehet a következménye.
Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, vasárnapi percről percre cikkünk ide kattintva.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. február 3-án. Fotó: Pavel Byrkin / Sputnik / AFP)