„Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének volt első titkára, aki gyógykezelés céljából a Szovjetunióban tartózkodott, ez év február 5-én, Gorkij város megyei kórházában súlyos és hosszadalmas betegség után, életének 79. évében elhunyt.” Ez az MTI-közlemény jelent meg a napilapokban 1971. február 6-án, a rövid hírek között elrejtve. Itt tudatta a szocialista pártvezetés az ország népével, hogy Rákosi meghalt az 1956. július 18-ától tartó szovjet száműzetésben. Akkor távolították el a hatalomból, s mivel

Kádár János az „ellenforradalom” egyik okaként jelölte meg a Rákosi-kultuszt, így esélye sem volt a hazatérésre.

Pontosabban egy esetben, ha a politikai pályától távol tartja magát és élete végéig házi őrizetben él az arra kijelölt helyen. Rákosi ezt nem vállalta, s így érkeztünk el 1971. február 5-ig, amikor is meghalt.

Jellemző módon a rövid közleményben azt írták Kádárék, hogy „gyógykezelés céljából” tartózkodott a Szovjetunióban, ám az emberek nem felejtettek ilyen gyorsan, tudták, hogy Rákosi száműzetésben élt az utolsó éveiben Gorkijban. Arról is csak egy rövid hír jelent meg, hogy a családtagjai jelenlétében helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. Mivel már Gorkijban elhamvasztották a testét, egy orosz típusú urnába helyezték a földi maradványokat és abban is hozták haza. De mivel szovjet szabvány szerinti urna nagyobb volt, ezért csak két urnatartóban fért  el.

A nyolcvanas években tartott a szóbeszéd, hogy valójában Rákosi urnája alatt egy polccal a felesége, a jakut származású Kornyilova hamvai pihennek, aki 1980-ban hunyt el. Kétségtelen, Kornyilova ott volt 1971-ben Rákosi búcsúztatásán a Farkasréti temetőben, ám visszament a Szovjetunióba és ott is temették el.

Rákosi Mátyás és felesége. És a közlemény, amely a halála után megjelent. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor/Arcanum/Esti Hírlap

1971-ben, a szűk körű búcsúztatás után egy márványtáblát is kihelyeztek az urnafedőre, rajta Rákosi Mátyás nevével, a születés és a halálozás évével. De még 1982-ben az urnáját áthelyezték egy másik parcellába, mivel

rendszeresen vörös festékkel kenték be, sőt, nem egyszer emberi ürülékkel is.

Többször megesett, hogy a Rákosit elmarasztalók és éltetők egyszerre érkeztek az urnához a születésnapján. Az előbbiek vörös festéket hoztak, az utóbbiak szegfűt és az urna előtt hangos veszekedésbe kezdtek. A jól értesültek olyan esetről is tudnak, amikor össze is verekedtek a jobbára ősz hajú, más ideológiát valló idős emberek. Aztán 2007-ben, mikor a Fiumei úti sírkertben feldúlták Kádár János nyughelyét és elvitték a koponyáját, a Farkasréti temetőben úgy döntöttek, őriztetik Rákosi urnafülkéjét, majd költségcsökkentés után az őrzést megszüntették és az urnát az úgynevezett templomudvarba tették át, közel a főbejárathoz, így az ott dolgozók is ráláttak.

Az urna a márvány után még korábban bronz fedőlapot kapott, mert az könnyebben tisztítható, mint a márvány és a biztonság kedvéért a nevét már csak monogrammal írták ki. De az évszámok és az R. M. felirat így is beszédes volt, s itt is többen megpróbálták megrongálni. Március 9-én, Rákosi születésnapján még az utóbbi években is virágot vittek az urnához, abban a hitben, hogy ott nyugszik a kommunista vezető. Még 1971-ben a Fővárosi Tanács váltotta meg a sírhelyet. Jellemző módon, mikor hazahozták a Rákosi-hamvakat, a kommunista pártvezetés napokig hezitált, hogy mi legyen vele és az akkor Mező Imréről elnevezett, mai Fiumei úti sírkertben időzött az urna egy irodában. Aztán úgy döntöttek Kádárék, a Munkásmozgalmi Pantheonban nincs helye Rákosinak, a Farkasréti temető pedig jó lesz megoldásnak és az éj leple alatt szállították oda.

Rákosi urnafedele 1971-ben (balra) és amikor már csak a monogramja szerepelt rajta. Fotó: MTI/Lajos György/Wikipedia

Állami védettséget viszont nem élvezett az urna, mivel nem az MSZMP KB kegyeleti bizottsága temettette el, így a munkásmozgalmi „hősöket” védő rendelkezés sem volt érvényben rá. Ugyanígy nem szerepel a neve a Nemzeti Örökség Intézete védettségi listáján sem, amely szervezet gondoskodik a védett sírok megóvásáról. A Nemzeti Öröksége Intézete több mint hatezer védetté nyilvánított sír megóvásáról gondoskodik, de szinte kizárólag olyan emberek szerepelnek a listán, akikre büszke lehet a nemzet. Annak idején éppen ezért nagy vita előzte meg Kádár János sírjának védetté nyilvánítását, ami végül megtörtént, más kérdés, hogy a sírt feldúlták és Kádár koponyájának nyoma veszett. Korábban felvetődött, hogy mi lenne, ha a Munkásmozgalmi Pantheonba kerülne Rákosi földi maradványa, ám a kérdés már nem időszerű.

Mint a Mandiner most megtudta, hosszú évek óta hiába emlékeztek meg Rákosiról a Farkasréti temetőben, az egykori pártvezér hamvai már réges régen elkerültek a temetőből. Mint megtudtuk,

még 2015. június 24-én jelentkezett a temetőt üzemeltető Budapesti Temetkezési Intézetnél egy férfi egy nő,

hogy mindketten Rákosi Mátyás leszármazottjai és végül kiadták nekik az urnát Rákosi hamvaival. De kik lehettek ők? Rákosi Mátyás széles rokonsággal bírt. Elég csak azt említeni, hogy 11 testvére volt. Az apja, Rákosi József, az egyik bátyja, Béla és az egyik húga, Hajnalka, a holokauszt áldozata lett. A legtovább Biró Ferenc élt, aki még Rákosi Mátyás hatalomra jutásakor változtatta a nevét Biróra, amire a pártvezér kérte. A férfi miniszterhelyettesi rangig vitte a rendszerben, s 1956-ban szintén a Szovjetunióba távozott. Ő visszatérhetett, családot alapított és 2006-ban hunyt el 102 éves korában. Nem kizárt tehát, hogy Rákosi Mátyás valamelyik testvérének a gyermekei kérték ki az urnát. Hogy mi lett a sorsa, nem tudni, a legvalószínűbb, hogy a leszármazottak hazavitték és otthon tartják, ezzel is megóvva a rokon földi maradványait a további atrocitásoktól. Egy biztos, Rákosi hamvai már nem járnak úgy, mint Kádár koponyája…       

 

Nyitókép: Rákosi Mátyás 1956 januárjában. Fotó: MTI/Erich Lessing

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *