„Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken egy Facebook-bejegyzésben. Ezzel reagált az Európai Bizottság elnökének és az Európai Néppárt frakcióvezetőjének határvédelemmel kapcsolatos felszólalásaira.

A miniszterelnök nem csak Facebookon, de Twitteren is kommentálta az eseményeket. Mint írta, „Végre! Kedves von der Leyen, kedves Weber, üdv a csapatban! Mi már tíz éve küzdünk az erősebb határokért. Mint kiderült, nekünk, magyaroknak végig igazunk volt. Védjük meg Európát!”

Jövő héten tárgyalnak az EU tagállami vezetői a migrációs problémáról, az Európai Parlament pedig már túl van egy irányadó vitán. A hvg idézte fel, hogy Manfred Weber, a Néppárt elnöke a vitán azt mondta, szükség esetén kerítést kell építeni a különösen nagy nyomás alatt álló határokra, ehhez pedig uniós támogatást kell biztosítani. A svéd soros elnökség nevében Jessika Roswall Európa-ügyi miniszter közölte, hogy a tagállami vezetők megvizsgálják majd, hogyan tudja az EU a közös fellépést hatékonyabbá tenni. Bár kerítésről nem beszélt, Ursula von der Leyen is a bolgár-török határ védelmét nevezte a legfontosabb feladatnak az EU szárazföldi határainak megerősítésével kapcsolatban. Pénteken ezekre a felszólalásokra reagált Orbán Facebookon és Twitteren is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *