Nem hiszünk a szemünknek!
Shakira nagyon nehéz időszakot tudhat maga mögött, így aztán nem csoda, hogy születésnapján is aggódtak érte a rajongói. Shakira számára ugyanis nem csak ez volt az első születésnapja a válása óta, hanem még abban a szerencsétlen helyzetben is van, hogy exe Piqué is ugyanazon a napon született. Február másodikat tehát mindig egy kiemelten fontos nap volt számukra, és boldog családként ünnepeltek együtt.
Azt nem tudni, hogy Shakira exe hogyan töltötte a születésnapját, de az biztos, hogy az énekesnő számára ez a nap egy igazi érzelmi hullámvasút volt. Rajongói ugyanis úgy döntöttek, hogy egy percig sem hagyják, hogy szomorkodjon és bebizonyították, mennyire imádják. Barcelónai háza köré gyűltek és énekeltek, táncoltak, hogy jobb kedvre derítsék. Shakira az erkélyéről mosolygott, és integetett rajongóinak.
Le sem tagadhatná, mennyire meghatódott!
Még egy mariachi együttes is összegyűlt, hogy megünnepelje a kolumbiai énekesnő születésnapját. Shakira pedig úgy döntött nem csak az erkélyről integet, fogta magát és lement, hogy rajongóival együtt ünnepeljen.